imPro a Magyar Zene Házában
May
6
7:30 PM19:30

imPro a Magyar Zene Házában

2026 Május 6-án a Magyar Zene Háza ad teret hallgatóink bemutatkozásának. Az esemény első programelemeként egy szakmai kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, amely a kortárs zenei alkotói folyamatok aktuális kérdéseit járja körül, különös tekintettel a technológiai fejlődés hatásaira. A beszélgetés célja, hogy különböző nézőpontokból vizsgálja meg, hogyan alakítják a jelenleg elérhető eszközök – legyen szó digitális megoldásokról, új munkafolyamatokról vagy innovatív technológiákról – a zeneszerzés, a produkció és az alkotói gondolkodás mindennapjait. A hangsúly azon van, hogy ezek az eszközök miként egészíthetik ki és támogathatják az emberi kreativitást, nem pedig annak helyettesítésén. A beszélgetés során a résztvevők saját tapasztalataikon keresztül reflektálnak arra, hogyan jelennek meg ezek a változások az oktatásban, a stúdiómunkában és az önálló alkotói gyakorlatban, valamint milyen lehetőségeket és kérdéseket vetnek fel a jövő zenészei számára.

Az esemény második részében a hallgatóink által előzetesen beküldött zenéket hallgatnánk meg közösen, amelyet egy szakmai feedback session követne.

Jegyek: https://zenehaza.hu/esemeny/impro-school-beszelgetes-es-workshop

View Event →
Dalépítés A-tól Z-ig
May
11
6:00 PM18:00

Dalépítés A-tól Z-ig

Hogyan lesz egy ötletből kész dal? Milyen lépéseken keresztül alakul ki egy track végső formája? Hogyan épül fel a struktúra, születik meg a topline, és milyen szerepe van a szövegnek és a produceri döntéseknek a folyamat során?

Az alkalmon beletekinthetünk Toldi Miklós projektjeibe, végikövetjük a dalszerzés teljes útját az első inspirációtól a kész dalig. Miki lépésről lépésre mutatja be a folyamatot, betekintést adva abba, hogyan születnek meg a kreatív döntések, és hogyan formálódik egy zenei ötlet végleges produkcióvá. Szó lesz többek között struktúraépítésről, topline írásról, szövegírásról, valamint arról is, hogy a produceri szemlélet hogyan segíti a dal kiteljesedését.

Előadó: Toldi Miklós

Magyar zenész, dobos, gitáros, dalszerző és hangmérnök/producer, aki 2006 óta aktív szereplője a hazai alternatív és popzenei színtérnek. Számos zenekari projektben vesz részt előadóként és alkotóként egyaránt.

Produceri és zeneszerzői munkái széles spektrumot ölelnek fel: dolgozott többek között a Kaukázus, Magashegyi Underground, Odett, Fehér Balázs, Konyha, The Rocket Science, P.A.W.A, Boggie, Szabó Balázs Bandája, Margaret Island, RandomTrip, Pandóra, pankah, Zenél az utca, Boebeck, Analog Balaton, kolibri és Kristoaf projektjeiben, valamint film- és reklámzenéken is.

Az előadásra külön jegy vásárlása lehetséges (8000 Ft), ugyanakkor az imPro Circle éves tagsága nemcsak erre az eseményre, hanem a Circle teljes éves programsorozatára biztosít hozzáférést mindazoknak, akik rendszeresen szeretnének részt venni hasonló alkalmakon.

Az imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni: https://www.improschool.com/circle

Jegyek: https://www.tixa.hu/impro-circle-dalepites-a-tol-z-ig-wtoldi-miklos-20260511

View Event →
A Stúdiótól a Színpadig
Jun
15
6:00 PM18:00

A Stúdiótól a Színpadig

Mitől jut el egy produkció a fesztiválszínpadig? Milyen szempontok alapján választanak előadókat a szervezők? Mi különbözteti meg azokat a projekteket, amelyek egyszer fellépnek, azoktól, amelyek visszatérő szereplőivé válnak egy fesztiválnak?

Az alkalmon betekintést kapsz a fesztiválbookolás kulisszái mögé: hogyan gondolkodnak a programmenedzserek, milyen tényezők befolyásolják a döntéseket, és milyen lépéseken keresztül jut el egy induló produkció az első fesztivál slotig. Szó lesz arról is, milyen szakmai és emberi tényezők segítik a hosszú távú jelenlétet, és hogyan lehet tudatosan építkezni ezen a területen.

Előadó: Katona Tamás

Programmenedzser, zenész és turnémenedzser, aki több nézőpontból is rálát a hazai zeneipar működésére. Jelenleg a Művészetek Völgye programmenedzsereként dolgozik, ahol a nagyszínpadok programjának lekötéséért, előkészítéséért és lebonyolításáért felel. Emellett a Kerekdomb Fesztivál és a Startup Safari programmenedzsere, valamint a Punnany Massif turnémenedzsere.

Zenei pályáját Erdélyben kezdte, 12 éves kora óta dobol, és azóta is aktív előadó. Jelenleg a fllozz és a Paleo Benji dobosa, korábban hat éven át a yesyes tagja volt, valamint zenészként közreműködött a Punnany Massif koncertjein is.

Több mint egy évtizedes tapasztalata során szervezőként és zenészként is megtapasztalta, hogyan épül fel egy előadó útja a klubkoncertektől a nagyszínpadokig. Előadásában ezt a kettős perspektívát hozza be, gyakorlati példákon keresztül.

Az előadásra külön jegy vásárlása lehetséges (8000 Ft), ugyanakkor az imPro Circle éves tagsága nemcsak erre az eseményre, hanem a Circle teljes éves programsorozatára biztosít hozzáférést mindazoknak, akik rendszeresen szeretnének részt venni hasonló alkalmakon.

Az imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni: https://www.improschool.com/circle

Jegyek: https://www.tixa.hu/impro-circle-a-studiotol-a-szinpadig-wkatona-tamas-20260615

View Event →
Az Egyszemélyes Hadsereg Útja
Jul
13
6:00 PM18:00

Az Egyszemélyes Hadsereg Útja

Mit jelent ma egyszemélyes projektként működni a zeneiparban? Hogyan lehet összehangolni az alkotást, a performanszt és a folyamatos online jelenlétet? Hol húzódnak a határok a kreatív flow és a kiégés között, és hogyan lehet hosszú távon fenntartható rendszert építeni?

A júliusi Circle esemény alkalmával betekintést kapsz abba, milyen egy előadó mindennapi működése, amikor nemcsak zenét ír és ad elő, hanem saját projektjének teljes kreatív és operatív hátteréért is felel. Szó lesz az önálló alkotói folyamatokról, a live act felépítéséről, a contentgyártás ritmusáról, valamint arról is, hogyan lehet mindezt összehangolni egy folyamatosan épülő zenei karrierrel.

Előadó: Lenkke

Előadó, dalszerző és producer, aki saját projektjén keresztül ötvözi az alterpop merengős világát az elektronikus underground energiáival. Angol és magyar nyelvű dalait komplex, sokszor egyszemélyes live act formában kelti életre, ahol az éneklés, rappelés és élő zenei elemek mellett hangsúlyos szerepet kap a valós idejű hangzásformálás is.

Zenei pályáját az elmúlt években dinamikus fejlődés jellemezte: a Kikeltető egyik kiemelt felfedezettjeként vált szélesebb körben ismertté, majd rövid idő alatt a hazai fesztiválszcéna rendszeres fellépőjévé nőtte ki magát, többek között a Művészetek Völgye, a Fishing on Orfű és a Bánkitó Fesztivál színpadain is.

2024-ben megjelent Törik a beton című debütáló albuma, amelyet több hazai zenei platform az év meghatározó megjelenései közé sorolt, és két Fonogram-jelölést is hozott számára. Az albumot teltházas koncerten mutatta be, és azóta is folyamatosan bővülő közönség előtt lép fel klubokban és nagyszínpadokon egyaránt.

Az előadásra külön jegy vásárlása lehetséges (8000 Ft), ugyanakkor az imPro Circle éves tagsága nemcsak erre az eseményre, hanem a Circle teljes éves programsorozatára biztosít hozzáférést mindazoknak, akik rendszeresen szeretnének részt venni hasonló alkalmakon.

Az előadásra külön jegy vásárlása lehetséges (8000 Ft), ugyanakkor az imPro Circle éves tagsága nemcsak erre az eseményre, hanem a Circle teljes éves programsorozatára biztosít hozzáférést mindazoknak, akik rendszeresen szeretnének részt venni hasonló alkalmakon.

Az imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni: https://www.improschool.com/circle

Jegyek: https://www.tixa.hu/impro-circle-az-egyszemelyes-hadsereg-utja-wlenkke-20260713

View Event →
Megoldások amik nélkül lehet élni, de nem érdemes
Aug
17
6:00 PM18:00

Megoldások amik nélkül lehet élni, de nem érdemes

Mitől gyorsul a workflow? Mitől lesz bármilyen hang használható? Mitől hozol jó döntést és hogyan veszed észre időben hogy tévúton vagy? Mitől lesz egy sound egyedi? Mi ad teljes szabadságot alkotás közben? Mi zavar össze a leginkább?

Az augusztusi Circle esemény központjában a sound design megoldások és az ezekhez szükséges eszközök, megoldások egyedi eszköztárba rendezése áll ami sokban hozzájárul ahhoz, hogy az általad létrehozott hangzás ne esetleges, hanem szándékos legyen.

Előadó: IAMYANK

Az imPro School vezető oktatója, pályáját DJ szettekkel (klubok, VOLT, Balaton Sound, Sziget), remixekkel (Anima Sound System, Péterfy Bori & The Love Band) kezdte, majd 2013-ban jelent meg bemutatkozó EP-je Cold Summer címmel, amire a kezdetektől fogva a műfaji határok tágítása, átlépése volt a jellemző. Ezt követte a City of Nobody és a Lost Sounds EP, ez utóbbi egy játékhoz íródott, ami rangos nemzetközi díjakat zsebelt be.

Első, kiforrott nagylemeze Hiraeth címmel 2016-ban jelent meg, ami azonnali sikert és széles ismertséget hozott neki, ekkor már szólóból Live Band felállással. Felléptek szinte minden magyar fesztiválon és sikeres turnén voltak Lengyelországban is. Nem sokkal később felkérést kapott a Művészetek Völgyefesztiváltól, hogy a nagyszínpadon, klasszikus nagyzenekarral adjon koncertet, korábban nekik fesztiválhimnuszt is írt Harcsa Veronikával közösen. Felléphetett a Művészetek Palotájában az egyik legnagyobb kortárs zongorista-zeneszerző, Lubomyr Melnyk előtt, majd egy nagyon intim live ensemble lemezt rögzített a CAFe Budapesten 2019-ben. Szerepelt dala az HBO Aranyélet c. sorozatában is és írt filmzenét Cristina Grosan A legjobb dolgokon bőgni kell c. filmjéhez is.

A 2021-es évet egy különleges felvétellel indította, amivel az ikonikus váci Klavins Piano Manufaktúrától búcsúzott: az Una Notte egy éjjeli zongoradarab. Ez év júliusában rögzítették és meg is jelent a Sarah névre keresztelt Live Ensemble lemez is. 2022 év elején szinte előjelek nélkül egy teljesen új zenei világ bukkant fel: All Machines Will Fail néven, ezúttal már trió felállásban Mohácsi Matyival (basszus – Trillion, Grand Mexican Warlock) és Kocsis Mátéval (dobok – Ghostchant, ex-Idoru) készítették el az And We c. lemezt.

Második nagylemeze, a Láttam a jövőt meghalni 2022 novemberében jelent meg. Súlyos és felemelő, ébengyöngyház apokalipszis. Ezzel sikert aratott a MENT Ljubljana showcase-en, a Vision of Sound London-on, idén a Szigeten és a Budapest Parkban is – ezt a koncertjét Music Hungary-díjra is jelölték.

Harmadik nagylemezét az STNTLN-t élőben tízfős zenekarral rögzítette a MÜPA színpadán és adta elő később a Fiumei úti sírkertben és a Magyar Zene Házában.

Az előadásra külön jegy vásárlása lehetséges (8000 Ft), ugyanakkor az imPro Circle éves tagsága nemcsak erre az eseményre, hanem a Circle teljes éves programsorozatára biztosít hozzáférést mindazoknak, akik rendszeresen szeretnének részt venni hasonló alkalmakon.

Az imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni: https://www.improschool.com/circle

Jegyek: https://www.tixa.hu/impro-circle-megoldasok-amik-nelkul-lehet-elni-de-nem-erdemes-wiamyank-20260817

View Event →

Vocal Process Tippek
Apr
27
6:00 PM18:00

Vocal Process Tippek

Mitől lesz egy vokál igazán “mai hangzású”? Milyen processing láncok és effektek határozzák meg a jelenlegi pop és elektronikus produkciókat? Hol húzódik a határ a természetesség és a karakteres, erősen processzált hangzás között? És hogyan lehet ezeket a technikákat tudatosan, zenei kontextusban alkalmazni? Az alkalmon betekintést kapsz a modern vocal processing világába, a legfrissebb trendekbe és azok gyakorlati alkalmazásába. Szó lesz többek között tuningról, layeringről, effektezésről, valamint arról is, hogy a Gainlab-ben jelenleg milyen mixing szemlélet és workflow működik a leghatékonyabban.

Előadó: Biksi Gábor

Producer, hangmérnök és sound designer, a Gainlab Studios alapítója. Az elmúlt több mint 10 évben számos hazai és nemzetközi előadóval dolgozott együtt, munkáiban a modern pop- és elektronikus zenei hangzás, valamint az egyedi sonic identity kialakítása áll a középpontban.

Zsűrizett az első magyar Sound Designer versenyen, valamint a kínai SMP2024 rendezvényen az európai régió egyik vendég zsűrijeként vett részt. Szakterületei közé tartozik a vocal processing, sound design, mixing, valamint a modern digitális zenei workflow-k gyakorlati alkalmazása és oktatása.

Az előadásra külön jegy vásárlása lehetséges (8000 Ft), ugyanakkor az imPro Circle éves tagsága nemcsak erre az eseményre, hanem a Circle teljes éves programsorozatára biztosít hozzáférést mindazoknak, akik rendszeresen szeretnének részt venni hasonló alkalmakon.

Az előadásra külön jegy vásárlása lehetséges (8000 Ft), ugyanakkor az imPro Circle éves tagsága nemcsak erre az eseményre, hanem a Circle teljes éves programsorozatára biztosít hozzáférést mindazoknak, akik rendszeresen szeretnének részt venni hasonló alkalmakon.

Az imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni: https://www.improschool.com/circle

Jegyek: https://www.tixa.hu/impro-circle-vocal-process-tippek-wbiksi-gabor-20260427

View Event →
Feedback Session
Mar
30
6:00 PM18:00

Feedback Session

Mitől működik igazán egy hangzás? Hogyan lehet felismerni, hogy mi az, ami már kész, és mi az, amin még érdemes dolgozni? Milyen apró döntések emelnek ki egy soundot a tömegből? Ez az alkalom egy interaktív feedback session, ahol a fókusz a közös hallgatáson és elemzésen van. Hozhatsz saját munkákat, demókat vagy akár félkész ötleteket is, amelyeket az előadó a résztvevőkkel együtt hallgat meg és elemez. A session során szó lesz arról, mitől lesz egy hangzás karakteres és működőképes, hol lehet még erősíteni egy adott anyagon, és milyen irányokba érdemes továbbfejleszteni azt. A cél, hogy konkrét, személyre szabott visszajelzést kapj, miközben mások munkáin keresztül is új szempontokat és inspirációt gyűjtesz.

Előadó: IAMYANK

Az imPro School vezető oktatója, pályáját DJ szettekkel (klubok, VOLT, Balaton Sound, Sziget), remixekkel (Anima Sound System, Péterfy Bori & The Love Band) kezdte, majd 2013-ban jelent meg bemutatkozó EP-je Cold Summer címmel, amire a kezdetektől fogva a műfaji határok tágítása, átlépése volt a jellemző. Ezt követte a City of Nobody és a Lost Sounds EP, ez utóbbi egy játékhoz íródott, ami rangos nemzetközi díjakat zsebelt be.

Első, kiforrott nagylemeze Hiraeth címmel 2016-ban jelent meg, ami azonnali sikert és széles ismertséget hozott neki, ekkor már szólóból Live Band felállással. Felléptek szinte minden magyar fesztiválon és sikeres turnén voltak Lengyelországban is. Nem sokkal később felkérést kapott a Művészetek Völgyefesztiváltól, hogy a nagyszínpadon, klasszikus nagyzenekarral adjon koncertet, korábban nekik fesztiválhimnuszt is írt Harcsa Veronikával közösen. Felléphetett a Művészetek Palotájában az egyik legnagyobb kortárs zongorista-zeneszerző, Lubomyr Melnyk előtt, majd egy nagyon intim live ensemble lemezt rögzített a CAFe Budapesten 2019-ben. Szerepelt dala az HBO Aranyélet c. sorozatában is és írt filmzenét Cristina Grosan A legjobb dolgokon bőgni kell c. filmjéhez is.

A 2021-es évet egy különleges felvétellel indította, amivel az ikonikus váci Klavins Piano Manufaktúrától búcsúzott: az Una Notte egy éjjeli zongoradarab. Ez év júliusában rögzítették és meg is jelent a Sarah névre keresztelt Live Ensemble lemez is. 2022 év elején szinte előjelek nélkül egy teljesen új zenei világ bukkant fel: All Machines Will Fail néven, ezúttal már trió felállásban Mohácsi Matyival (basszus – Trillion, Grand Mexican Warlock) és Kocsis Mátéval (dobok – Ghostchant, ex-Idoru) készítették el az And We c. lemezt.

Második nagylemeze, a Láttam a jövőt meghalni 2022 novemberében jelent meg. Súlyos és felemelő, ébengyöngyház apokalipszis. Ezzel sikert aratott a MENT Ljubljana showcase-en, a Vision of Sound London-on, idén a Szigeten és a Budapest Parkban is – ezt a koncertjét Music Hungary-díjra is jelölték.

Harmadik nagylemezét az STNTLN-t élőben tízfős zenekarral rögzítette a MÜPA színpadán és adta elő később a Fiumei úti sírkertben és a Magyar Zene Házában.

Az előadásra külön jegy vásárlása lehetséges (8000 Ft), ugyanakkor az imPro Circle éves tagsága nemcsak erre az eseményre, hanem a Circle teljes éves programsorozatára biztosít hozzáférést mindazoknak, akik rendszeresen szeretnének részt venni hasonló alkalmakon.

Az imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni: https://www.improschool.com/circle

Jegyek: https://www.tixa.hu/impro-circle-feedback-session-wiamyank-20260330

View Event →
Mental Tuning Zenészeknek
Feb
27
6:00 PM18:00

Mental Tuning Zenészeknek

Mit kezdjen egy zenész a lámpalázzal? Hol húzódik a határ az egészséges igényesség és a bénító perfekcionizmus között? Hogyan hat a belső kritikus a színpadi jelenlétre, az önbizalomra és a kreativitásra? Hogyan lehet mindezt tudatosan kezelni, és a saját működésünk szolgálatába állítani?

Előadó: Dr. Hruska Emese

Web: perfActionist.org

Zenepszichológus, a PerfActionist podcast és coachingprogram alapítója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara adjunktusa. Előadókat és alkotókat támogat abban, hogy magabiztosabban, szabadabban és nagyobb belső jelenléttel kapcsolódjanak ahhoz, amit csinálnak, a színpadon és azon túl. Kutatási és gyakorlati munkájának fókuszában a teljesítményszorongás, az önbizalom, a perfekcionizmus és az énkép működése áll. Klasszikus és népzenei háttérrel rendelkezik, így pontosan érti az előadóművészek belső világát és kihívásait. Workshopjain biztonságos, reflektív teret hoz létre, ahol a résztvevők mélyebben megérthetik önmagukat, fejleszthetik lelki rugalmasságukat, és új módon kapcsolódhatnak a jelenléthez, játékossághoz és kreatív kockázatvállaláshoz.

Az előadásra külön jegy vásárlása lehetséges (8000 Ft), ugyanakkor az imPro Circle éves tagsága nemcsak erre az eseményre, hanem a Circle teljes éves programsorozatára biztosít hozzáférést mindazoknak, akik rendszeresen szeretnének részt venni hasonló alkalmakon.

Az imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni: https://www.improschool.com/circle

Jegyek: https://www.tixa.hu/improcirclefebruar

View Event →
imPro Xmas
Dec
19
5:00 PM17:00

imPro Xmas

Várunk benneteket egy laza karácsonyi összejövetelre!

Lesz fa, házi forraltbor, jó társaság.

Készítünk cipősdobozokat, ehhez hozz csomagoló papírt, tisztálkodószert, írószert, csokit, bármit amit hasznosnak vagy kedvesnek gondolsz egy hátrányos helyzetű gyereknek. további infók itt: http://ciposdoboz.hu/

Kapunyitás 5től, gyertek időben, mert 8-9kor bezár a cipősdoboz átvevőpont.

View Event →
Xmas Songwriting Camp
Dec
12
11:00 AM11:00

Xmas Songwriting Camp

Az imPro School és a Floating Freedom Agency közös eseménye

Mindig is érdekelt az alkalmazott zene? Téged is átjár a karácsony szelleme? Akkor itt a helyed a Xmas Songwriting Campen!

Várunk minden producert, énekest, hangszeres zenészt, aki részt venne egy egy napos karácsonyi tematikájú Songwriting Session-ön. A legjobb munkáknak lehetőséget biztosítunk, hogy bekerüljenek a Floating Freedom Agency katalógusába. Lehet, hogy éppen a Te zenéd lesz a jövő évi karácsonyi kampány egyik zenéje?

Az eseményen való részvétel ingyenes, de jelentkezéshez és kiválasztáshoz kötött.

Jelentkezz az alábbi formon november 30-ig:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScFmltRX-Jity7FFu8bzKZjT_upAzDYUgdgsF4aG0A-Fg4_Iw/viewform?usp=header

Az elbírálást követően minden esetben értesítünk, hogy bejutottál-e, vagy sem.

View Event →
Adaptér - Alapozó III.
Nov
17
6:00 PM18:00

Adaptér - Alapozó III.

Az esemény szervezője az ADAPTÉR

Ismerkedj meg a zenekészítés örömével az Adaptér és az imPro School közös workshopján!

A csütörtöki elektronikus zenei alkalmon a látogatók kipróbálhatják milyen a semmiből zenét szerezni zeneelmélet, vagy bármilyen előzetes tudás nélkül, és a végeredményt a foglalkozás végén hazavihetik.

Érdekel, hogy az Ableton Live készítői milyen lehetőségeket biztosítottak arra, hogy teljesen kezdőként is 2 óra leforgása alatt elektronikus zenét alkoss? Kíváncsi vagy arra, hogy hogyan dolgozik egy producer? Szeretnél megismerkedni a modern zeneszerzés egyik legismertebb szoftverével?

Ha ezek közül egyre is igen a válasz, akkor gyere el és megkapod a válaszaidat az Adaptérben!

A workshopon Sashegyi Soma, az imPro School oktatója segít a résztvevőknek megismerkedni az Ableton Live-val, ami egy DAW (digital audio workstation), vagyis audió munkaállomás, ahol akár hangszeres tudás nélkül is belekóstolhatsz abba, hogy milyen egy zenei producer bőrébe bújni. Mindössze a laptopodra, fülhallgatóra, és az Ableton Live szoftver ingyenes próbaverziójára lesz szükséged, amit innen tudsz letölteni: https://www.ableton.com/en/trial/

Találkozzunk október 8-án az Adaptérben!

Ha kérdésed lenne, a következő címen keress meg minket: adapter@ujbudakozpont.hu

Vedd meg a jegyed itt: https://adapterujbuda.hu/esemeny/alapozo-elektronikus-zene-kezdoknek-2025-11-07/?fbclid=IwY2xjawN1cKtleHRuA2FlbQIxMABicmlkETFaVGdMYVRSQUplZVpPbUUzAR5zEQPMOyhJr-A_GP1qE1UdlvUYiY07je5ic9n72grVjxTSFXqqBAWZaUmv6w_aem_uOcatFAWek8gezPVuQNJ8g

View Event →
Mi történik az A38-on mielőtt megérkezik a közönség?
Nov
15
12:00 PM12:00

Mi történik az A38-on mielőtt megérkezik a közönség?

Helyszín: A38 Hajó

Időpont: 2025. November 15. 12:00

Ebben a hónapban az imPro Circle közösség tagjai egy igazán különleges helyszínt fedezhetnek fel: az A38 Hajót.

A Duna partján kikötött koncerthelyszín immár több mint húsz éve a budapesti élőzenei kultúra egyik legmeghatározóbb központja, ahol nap mint nap találkozik a hazai és a nemzetközi zenei szcéna.

A látogatás során bejárjuk a hajó koncerttermeit, stúdióit és backstage tereit, megismerjük, hogyan működik egy élőzenei helyszín a háttérben – a technikai előkészületektől a produkciók lebonyolításáig.

Ha valaha is érdekelt, mi történik a kulisszák mögött egy koncertnapon, ez az esemény neked szól. Téma: Hogyan működik belülről Magyarország egyik legikonikusabb koncerthelyszíne?

Milyen kihívásokkal jár nap mint nap egy élőzenei produkció megszervezése? Hogyan készül fel egy helyszín a különböző műfajok és közönségek fogadására? És milyen folyamatokon megy végig egy fellépő, mielőtt a színpadra lép?

Az esemény jelenlegi diákjaink és az imPro Circle tagjai számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ha jelenleg a diákunk vagy, regisztrálni az alábbi linken tudsz: https://forms.gle/dBUhpR6YPEaqgaBz7

◉ Az imPro Circle egy éves tagsági rendszer zárt eseményekkel, workshopokkal, amely minden érdeklődőnek nyitott – nem csak végzett tanulóinknak. A zárt imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni: https://www.improschool.com/circle

View Event →
BUSH Songwriting Session
Oct
29
7:00 PM19:00

BUSH Songwriting Session

! Az imPro csak hostolja az eseményt, bármilyen kérdés esetén, kérjük, hogy forduljatok a BUSH szervezőségéhez!

⁺₊✦ Magma X Tumult Kollektiv x BuSH writing sessions powered by ARTISJUS ⟢

Are you ready to break into the world of music for video games, commercials and advertising?

In collaboration with Budapest Showcase Hub, Magma and Tumult Kollektiv is hosting two days of immersive writing sessions in the heart of Budapest. We’re looking for passionate artists, innovative producers, and visionary songwriters eager to explore new opportunities and make waves in the international sync scene. Not only will you get hands-on experience working with industry pros, but you’ll also gain access to the BuSH showcase conference.

✧ Mentors ✧

Seppl Kretz - Magma Music Agency NL Leonhard van Voorst - Tumult Kollektiv DE

Magma Music Agency is an award-winning music agency based in Amsterdam lead by Seppl Kretz. Renowned for its sync and bespoke compositions for global brands, it is searching for the next wave of creative talent. As Creative Music Director, he’s worked with global brands like Heineken, Diesel, and Schweppes, winning top industry honors including Cannes Lions, D&A, and Eurobest. In 2022, he co-founded the sync agency: Magma, which has quickly grown into an award-winning team known for its creative approach to sync and music production.

Leonhard van Voorst is a Berlin-based producer and composer. As a member of Tumult Kollektiv, he crafts music, sound design, and voice-overs for acclaimed video games including The Knightling, Assassin’s Creed Valhalla, and Borderlands. Beyond his collaborative work, Leonhard has composed music for numerous multidisciplinary video pieces and immersive art installations.

Dates to mark in your calendar: Tuesday, 28th of October OR Wednesday 29th of October 10:00-18:00

Location: ImPro - Budapest, Logodi u. 34A, 1012

Apply now to join us for a day of creative collaboration, networking, and the chance to kickstart your career in sync music. Don’t miss out on this incredible opportunity to make your sound heard on the international sync stage!

Apply here: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc2FMOTEBBZ3FBBZk2EVlEbDtRaZ2eZSiWT0e2gF-jqJJme_Q/viewform?fbclid=IwY2xjawNZqA5leHRuA2FlbQIxMABicmlkETF5QWF6eGw4MHY2Y2VZc0o3AR53n4deF9_RyvFpaKWKMe6W1iohJspkKna4znq_F1Uh7xXS4TkiUFzFkyokDQ_aem_BuCdoOlzDsoaSCVuLcYCbA

Application deadline: 17th of October

View Event →
Vannak-e még Gatekeeperek? /w Papp László
Oct
27
6:00 PM18:00

Vannak-e még Gatekeeperek? /w Papp László

Hogy néz ki ma az elektronikus zenei színtér Magyarországon? Mi az, ami ma eladható, és leginkább hova? Mire érdemes készülnie egy pályáját indító producernek? Hogyan alakult át a klub- és fesztiválszcéna az elmúlt tíz évben?

Előadó: Papp László

Az NVC promótercsapat alapítója, a Turbina Kulturális Központ társtulajdonosa és az Inota Fesztivál egyik megálmodója. DJ/producerként Subotage és Surfalone néven is aktív, munkássága évek óta formálja a budapesti elektronikus zenei és kulturális színteret. Emellett aktív szereplője a Telekom Electronic Beats közösségének, amely egyedülálló módon támogatja és erősíti az urbánus kultúrát Magyarországon.

Az esemény az imPro Circle közösség tagjai számára érhető el. A Circle egy éves tagsági rendszer, amely minden érdeklődőnek nyitott – nem csak végzett tanulóinknak.

Az imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni: https://www.improschool.com/circle

View Event →
Albumhallgatás Szalay Petrával
Oct
24
6:00 PM18:00

Albumhallgatás Szalay Petrával

Szeretnéd újra átélni azt az érzést, amikor tényleg ráérsz végighallgatni egy albumot, mint egy jó bakelitet? Az Album Klub erről szól – közösen hallgatunk, beszélgetünk, inspirálódunk. Egy előadó, egy album, egy téma. Gyere el, hozd a teádat vagy nasidat, és merüljünk el együtt a zenében, produceri szemmel (meg lehet filozofálgatni is, na)!

Program:

  • 18:00 – 18:30: Érkezés, közös légzésgyakorlat
  • 18:30 – 19:30: World’s End Girlfriend – Last Waltz meghallgatása
  • 19:30 – 20:00: Közös beszélgetés

A program ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdRLox4o_cn6qV0xCrj5cjeqDJkLUlzIHuwpWOwrnlgcwSkfQ/viewform?usp=header&fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAYnJpZBExbk1wbERkTDI2Yk53c25vYwEemObqCfgSslbBxX98Zlj7AeLNb9scZl4veroGqeWxn1gw7uL77utornbX6P0_aem_XLNt9UTMTrkb6TcTFB4ncw

További információért keresd a Facebook eseményt: https://fb.me/e/3ybM8se2i

View Event →
Kerekerdő Trance
Oct
11
to Oct 12

Kerekerdő Trance

  • Kőhegyi Menedékház (map)
  • Google Calendar ICS

Végre újra jön az éves imPro kirándulás!

Helyszín: Kőhegyi Menedékház (Szentendre fölött), egy könnyed egyórás séta a parkolótól.

Program & hangulat:

  • Tábortűz
  • Sokágyas szobák
  • Vacsora + reggeli (érzékenységekre is figyelnek)
  • Helyben vásárolható italok
  • Kutyabarát

Részletek:

  • Időpont: október 11., 1 éjszaka
  • Létszám: 16 fő
  • Ár: hamarosan

Regisztrálj az alábbi Linken: https://forms.gle/oJBFnVCSasVQXNbU6

View Event →
Adaptér - Alapozó II.
Oct
8
6:00 PM18:00

Adaptér - Alapozó II.

Az esemény szervezője az ADAPTÉR

Ismerkedj meg a zenekészítés örömével az Adaptér és az imPro School közös workshopján!

A csütörtöki elektronikus zenei alkalmon a látogatók kipróbálhatják milyen a semmiből zenét szerezni zeneelmélet, vagy bármilyen előzetes tudás nélkül, és a végeredményt a foglalkozás végén hazavihetik.

Érdekel, hogy az Ableton Live készítői milyen lehetőségeket biztosítottak arra, hogy teljesen kezdőként is 2 óra leforgása alatt elektronikus zenét alkoss? Kíváncsi vagy arra, hogy hogyan dolgozik egy producer? Szeretnél megismerkedni a modern zeneszerzés egyik legismertebb szoftverével?

Ha ezek közül egyre is igen a válasz, akkor gyere el és megkapod a válaszaidat az Adaptérben!

A workshopon Sashegyi Soma, az imPro School oktatója segít a résztvevőknek megismerkedni az Ableton Live-val, ami egy DAW (digital audio workstation), vagyis audió munkaállomás, ahol akár hangszeres tudás nélkül is belekóstolhatsz abba, hogy milyen egy zenei producer bőrébe bújni. Mindössze a laptopodra, fülhallgatóra, és az Ableton Live szoftver ingyenes próbaverziójára lesz szükséged, amit innen tudsz letölteni: https://www.ableton.com/en/trial/

Találkozzunk október 8-án az Adaptérben!

Ha kérdésed lenne, a következő címen keress meg minket: adapter@ujbudakozpont.hu

Vedd meg a jegyed itt: https://adapterujbuda.hu/esemeny/alapozo-elektronikus-zene-kezdoknek-2025-10-08/?fbclid=IwY2xjawNJEdBleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBTNDIxYUpieTZjMXRxWGF4AR4dgTzFhkmzUgwHPcIOVz_wTmbzNaPVvAoIR4lYe0e8QNM5EW49GfBPbluXaA_aem_udXZYjvJkqv8fwIbklkprQ

View Event →
Pályázati körkép
Sep
22
6:00 PM18:00

Pályázati körkép

Pályázati körkép

Milyen támogatási rendszerek érhetőek el ma egy kezdő vagy egy haladó producer / artist / zenész számára? Milyen platformokat érdemes figyelni a friss pályázatok nyomonkövetésére? Milyen jogi formákkal érdemes részt venni a különböző pályázatokon? Mire érdemes odafigyelni a pályázat leadásánál és az pénzügyi elszámolásnál? Ezeket fogjuk végig venni, kitérve nem csak a hazai, de a nemzetközi lehetőségekre is.

Előadó: Zsüd

Az imPro School egyik vezetője, számos nemzetközi és hazai projektben vett részt, így naprakész tapasztalatokkal tud szolgálni az este témájában.

Az esemény ingyenes, azonban kizárólag az imPro Circle tagjainak elérhető.

Az imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni:

https://www.improschool.com/circle

View Event →
Adaptér - Alapozó
Sep
17
6:00 PM18:00

Adaptér - Alapozó

Az esemény szervezője az ADAPTÉR

Ismerkedj meg a zenekészítés örömével az Adaptér és az imPro School közös workshopján!

A csütörtöki elektronikus zenei alkalmon a látogatók kipróbálhatják milyen a semmiből zenét szerezni zeneelmélet, vagy bármilyen előzetes tudás nélkül, és a végeredményt a foglalkozás végén hazavihetik.

Érdekel, hogy az Ableton Live készítői milyen lehetőségeket biztosítottak arra, hogy teljesen kezdőként is 2 óra leforgása alatt elektronikus zenét alkoss? Kíváncsi vagy arra, hogy hogyan dolgozik egy producer? Szeretnél megismerkedni a modern zeneszerzés egyik legismertebb szoftverével?

Ha ezek közül egyre is igen a válasz, akkor gyere el és megkapod a válaszaidat az Adaptérben!

A workshopon Sashegyi Soma, az imPro School oktatója segít a résztvevőknek megismerkedni az Ableton Live-val, ami egy DAW (digital audio workstation), vagyis audió munkaállomás, ahol akár hangszeres tudás nélkül is belekóstolhatsz abba, hogy milyen egy zenei producer bőrébe bújni. Mindössze a laptopodra, fülhallgatóra, és az Ableton Live szoftver ingyenes próbaverziójára lesz szükséged, amit innen tudsz letölteni: https://www.ableton.com/en/trial/

Találkozzunk szeptember 17-én az Adaptérben!

Ha kérdésed lenne, a következő címen keress meg minket: adapter@ujbudakozpont.hu

Vedd meg a jegyed itt: https://adapterujbuda.hu/esemeny/alapozo-elektronikus-zene-kezdoknek-2025-09-17/?fbclid=IwY2xjawMlHYxleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBTNDIxYUpieTZjMXRxWGF4AR7qK5uNfbv9We99Sqm7vG5U2z2D8vgm3Rdyru-KU8DNqN8OKguvBichKHB8mA_aem_Tn0xPrIageYdQHA2jX4vGg

View Event →
Modulár Mustra
Aug
11
6:00 PM18:00

Modulár Mustra

Modulár Mustra

Hogyan épül fel egy modulár rendszer? Mik az előnyei és hátrányai? Milyen tényezőket kell figyelembe venni egy rendszer összeállítása során? Mindezen kérdések megválaszolása mellett sound design tippekre és természetesen szabad potitekergetésre is sor kerül.

Előadó: Bylant

A hazai modulár szcéna egyik megkerülhetetlen alakja, aki előadóként és zeneszerzőként a zenei textúrák absztrakt ábrázolásában jeleskedik. Analóg és digitális eszközök előnyeit is kihasználva ülteti át az emberi kreativitást zenei keretrendszerbe.

Youtube channel: https://www.youtube.com/@bylant

Az esemény ingyenes, azonban kizárólag az imPro Circle tagjainak elérhető.

Az imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni:

https://www.improschool.com/circle

View Event →
imProFEST
Jul
17
to Jul 20

imProFEST

  • Balatongyörök Hungary (map)
  • Google Calendar ICS

Az imPro Alumni éves balatoni elvonulása.

Itt kipróbálhatod a live actedet amin dolgozol, vagy hozhatsz DJ settet, nappal pedig workshopok és játékos feladatok tarkítják a Balatonban csobbanást.

Erre a programra akkor tudsz jelentkezni, ha már részt vettél valamelyik képzésünkön.

View Event →
Feedback Session Balla Gergővel (Platon Karataev)
Jul
8
6:00 PM18:00

Feedback Session Balla Gergővel (Platon Karataev)

Mutasd meg a zenédet Balla Gergőnek (Platon Karataev) és gyűjts minél több feedbacket!

Ez a session a dalszerzői technikákra, alkotói szándékra és a mondanivalóra fókuszál.

Az esemény ingyenes, azonban kizárólag az imPro Circle tagjainak elérhető.

Az imPro Circle-höz itt tudsz csatlakozni:

https://www.improschool.com/circle

View Event →
Zenei Producer - FLANGER KIDS - meghívott előadói óra
Jun
30
6:00 PM18:00

Zenei Producer - FLANGER KIDS - meghívott előadói óra

Minden Zenei Producer képzésen van egy óra, ahová egy aktív alkotó producert hívunk meg, hogy meséljen a karrierútjáról, tanulságokról és tapasztalatokról, valamint belenézünk valamelyik zenéjének projektfile-jába is.

Mivel minden kurzuson mást hívunk meg, erre az órára, szívesen várjuk vissza a korábban végzett zenei producereket is.

Az idei óra vendége a Flanger Kids duó.

View Event →
HOTS SONGLAB
Jun
24
to Jun 25

HOTS SONGLAB

A HOTS SongLab produceri workshop sorozat célja, hogy a nemzetközi színtérre vágyó magyar előadók külföldi producerekkel dolgozhassanak együtt dalaik végső formáján.

Jelentkezni az alábbi linken tudsz: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScYDa0SmKG32udSC8yrLYav9AMsnHwAay2ipxr9s5BR2rwnPQ/viewform

Fontos! Az imPro nem szervezője ennek az eseménynek, csupán a helyszínt biztosítjuk.

Ha bármi kérdésed van, a HOTS csapatát keresd!

View Event →
imPro meetup
Jun
19
to Jun 20

imPro meetup

Találkozzunk a következő imPro meetupon a Központban, ahol a legutóbbi Ableton Live a Színpadon képzés vizsgakoncerteit hallgathatjuk meg!

Az esemény ingyenes és nem szükséges regisztrálnod.

Menetrend:

19:00 Szakmai előadás
20:30 LaFru
21:30 Gheiist
22:30 bOKOR
23:30 DJ Set Schaman

View Event →
HOTS SONGLAB
Jun
17
to Jun 18

HOTS SONGLAB

A HOTS SongLab produceri workshop sorozat célja, hogy a nemzetközi színtérre vágyó magyar előadók külföldi producerekkel dolgozhassanak együtt dalaik végső formáján.

Jelentkezni az alábbi linken tudsz: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScYDa0SmKG32udSC8yrLYav9AMsnHwAay2ipxr9s5BR2rwnPQ/viewform

Fontos! Az imPro nem szervezője ennek az eseménynek, csupán a helyszínt biztosítjuk.

Ha bármi kérdésed van, a HOTS csapatát keresd!

View Event →
imPro 3.0 - The Grand Opening
May
22
6:00 PM18:00

imPro 3.0 - The Grand Opening

7 évig tanítottunk elektronikus zeneszerzést a Nyugatinál - és végig volt egy tervünk.

A 15. szülinapunkra ez meg is valósult: elköltöztünk, és ezzel imPro School új fejezetbe lép! Már nem csak iskola, hanem közösségi alkotótér is vagyunk. Ezúton invitálunk benneteket az új imPro megnyitójára és közös ünneplésre!

Figyelem!

Az esemény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, a hely befogadóképességeihez mérten korlátozott a résztvevők száma! Regisztrálni ezen a formon tudsz: https://docs.google.com/.../1FAIpQLSclUclzuYU.../viewform...

Program: 18:00 Bizonyítványosztás

18:45 Nyitóbeszéd - iamyank

19:00 Kerekasztalbeszélgetés: Elmagányosodás a produceri pályán - Probléma és megoldások

Beszélgetőpartnerek:

Saya Noé

Cz-K Sebő (Platon Karataev, capsule boy)

Zsüd

20:00 Sofieyeah live act

20:30 15. születésnapi tortavágás 21:00 Makiko DJ set

View Event →